"A fákra felfutott a szürkület.Lengett a lomb között, majd este lett.Tested fölé göröngyöt sírt a föld,hervadó koszorúkat az ország,s mi élünk itt tovább, - de nélküled."(Radnóti Miklós)

"Éltem, de élni mindig élhetetlen voltam és előre tudtam, eltemetnek végül itt, s hogy évre év rakódik, rögre rög és kőre kő, hogy lenn a test megárad és a férges, hűs sötétben fázik majd a csont is meztelen. Hogy fenn a művemen motoz a surrogó idő, s mélyebbre…

 "Az a ránc ami előbukkan, soha nem megy vissza, Az az ősz, ami veled hullik, a hajszálvékony titka lett."(Kaukázus: Rézcső)

"A saját csak annak a biztosítéka, hogy bármikor." (Bartis Attila)