na most akkor ugye, ugye...hogy is van ez? van vkim, mert jobb nincs, egyelőre? semmi kedvem vele lenni, de hát vki mégis kell! korból fakadóan mindig kell vki az ember mellé? később sem lesz ez másképp! ölelés kell, szeretet, néhány kedves szó, testi-lelki kapcsolat...szinte mindegy kitől és ezért szomorú ez az egész! nem azért vagyok vele, mert az ő személye értékes számomra és fontos, hanem, mert éppen ő akadt a horgomra, de lehetne bárki más is, aki megölel...? igazából csak veszekedés van vele, mert arra hajtok, hogy ő dobjon ki és ne nekem kelljen kínos jeleneteket megrendezni? csak mégis mi az, ami mellette tart? sex? lehet! külső? lehet! igazából saját magamnak is be kell valljam, ogy eddig soha senki nem fogadott el teljes valómban, de ő most igen! mégsem értékelem! van egy másik? van is meg nincs is, de az is minek? mert ő sincs igazából! ott is csak az újdonsága ereje hajt, hiába tudom, hogy minden csoda három napig tart...a mesebeli hármas szám...tudtam, hogy 3 hónap után menekülni fogok és ez lett! lehet, hogy saját magamat predesztináltam erre a sorsra és nem tudatosan, de direkt hagytam nyitott kaput a másik "lehetőség" számára, de így alakult, nem tudok szerelmes lenni, hiába akarom, nem megy...elképzelek vmit, amilyen talán soha többé nem tudok lenni, mint bohókás ifjú koromban! és ha az a másik, akit szinte nem is ismerek, nem is érintettem, most megkérné a kezem...azt hiszem igent mondanék! (csak ne lenne hányingerem saját magamtól!)